Search

Mi az autizmus ? Tévhitek az autizmusról

Definíció


„Az autizmus egy idegrendszeri fejlődés által kialakult eltérő képességprofil.” Nem betegség, mégis egy életen át tartó fogyatékosság. Az autizmus társas viselkedésben való eligazodás zavara.

Az autizmus egy teljes személyiséget átható fejlődési zavar, melynek pontos okai napjainkban is tisztázatlanok. A jelenleg is folyó kutatások szerint az eltérő fejlődés hátterében alapvetően genetikai okok állnak, melyek az idegrendszer másfajta működését okozzák, tehát az idegpályák máshogy vannak „bekötve”, mint egy ún. neurotipikus embernél. Egyre többet beszélnek a környezeti hatásokról is, mint az autizmust kiváltó tényezőkről. Amit biztosan tudunk és amit nagyon fontos is hangsúlyozni, az az, hogy az autizmus kialakulásáról a szülők nem tehetnek.

Azért beszélünk autizmus spektrumzavarról, mert lehet igen súlyos, járulékos fogyatékosságokkal halmozott sérülés, illetve többé-kevésbé kompenzált (ritkán jól kompenzált) állapot. A súlyosan érintettek egész életen át teljes ellátásra, a jó képességűek egyénileg változó támogatásra szorulnak..

Noha már a középkorban is születtek feljegyzések autista emberekről, az autizmus tudományos leírására csak az 1940-es években került sor, így az autizmus a legfiatalabb fogyatékossági ág. Az autisták száma az 1990-es évek óta drasztikusan megnőtt. Pontos számok nem állnak rendelkezésre, főleg mert országonként eltér, hogy kit is sorolunk a spektrumba, de a nemzetközi számadatok alapján mára már száz emberből egy él az autizmus valamilyen formájával. Magyarországon feltehetőleg kb. 100 000 autista ember él. Az érintettek jelentős része vagy nincs diagnosztizálva, vagy más, nem autizmus diagnózisa van (forrás: Országos Autizmus Kutatás 2009). Inkább gyerekeket diagnosztizálnak, mert a diagnózis is csak az utóbbi években fejlődött fel.

Autizmusról a szakemberek akkor beszélnek, ha a következő területeken egyszerre eltér a fejlődés a szokásostól:

-kommunikációban,

-társas kapcsolatok és

-rugalmas viselkedésszervezés hiánya, repetitív viselkedés

A kommunikációs eltérés azt jelenti, hogy a beszéd sokszor vagy nem szokványos módon alakul ki (tehát a gyerek másként tanul beszélni, mint az átlag és pld. mimikát vagy hanglejtést nélkülöz, nem utánoz), megmarad pld nyelvtanilag hibásnak vagy esetleg nem is tanul meg beszélni. Lehet gyenge nyelvhasználat (csak a legszükségesebb információkat közli célirányosan, pld „sót!”). Lehet, hogy valaki jól beszél, de rosszul kommunikál, mert nagyon rosszul érti azokat a érzelmeket, szándékokat, jelzéseket, amelyeket a másik ember küld felé. Olyan ez, mint a „szándékolvasás diszlexiája”.

De lehet, hogy ezek egyike sem jellemző. A nyelv szó szerinti értelmezése is igen jellemző (pld. „csipkedd magad” vagy „megeszem a kalapom” ...), ami sok-sok félreértéshez és meg nem értettséghez vezet. Továbbá sérül a kommunikáció kölcsönössége. A legtöbb autistával nehéz beszélgetni. Ő mondja a magáét, sokszor ismétli mondandóját és nehezen figyel arra, amit a beszélgetőpartnere mond vagy kérdez, nehezen vonódik be mások beszélgetési témáiba, hiszen nagyon erősen meghatározott saját, sokszor különös témái vannak, amelyeket akár hosszabb időtávon is azonos sémák szerint ismételget. Az én fiamnak pld. a kedvence a „nagy sárga markoló” és évek óta ez érdekli. Folyamatosan erről a témáról érdeklődik és úgy tűnik, ugyanannak a kérdéssornak az ismételgetése biztonságérzetet jelent számára, még akkor is, ha a válaszokat kívülről tudja vagy akár meg sem hallgatja.

A társas kapcsolatok mássága egyenesen következik a kommunikáció másságából. A fentieken túl a számunkra utánzás révén észrevétlenül elsajátított metakommunikációs jelek (mimika, testbeszéd, gesztusok használata) az autisták számára gyakran értelmezhetetlen ill. komoly erőfeszítésbe kerül azok megtanulása, dekódolása. Hogy valakit kinevetnek vagy vele nevetnek vagy éppen rajta, az egy autista számára nem világos és ezért könnyen mások által kihasználhatóvá is válik. Egy autista számára megállapítani azt, hogy valaki a barátja vagy nem, igen komoly és nehezen megtanulható feladat, ami által a mindennapi élet jócskán megbonyolódik, rengeteg energiába kerülnek olyan dolgok, melyeket mások észrevétlenül és mellékesen csinálnak.

Nagyon klasszikus probléma az autizmusban, hogy gyengén látók vagy vakok arra, hogy a másik mit gondol, mit érez, mit szeretne, mi a szándéka. Emiatt nehezen tudnak másokhoz kapcsolódni, sokszor a társas naivitás, kiszolgáltatottság jellemzi őket. Bármit megtennének, hogy valaki a barátjuknak mondja őket. Vannak azonban olyanok, akik kevésbé szorongóak, nagyon motiváltak és túlzott nyitottsággal mennek oda bárkihez, akár idegenekhez is és tesznek fel egy oda nem illő kérdést. A lányom szokta ezt csinálni és a legjobban azon döbbenek le, mennyire ijedten reagálnak az emberek egy kedvesen közeledő gyerekre. Ezen kívül az autisták sokszor nagyon brutálisan őszinték tudnak lenni. Én ezt nagyon szeretem bennük.

A rugalmas viselkedés ill. inkább annak hiánya pedig azt jelenti, hogy az autisták többsége nehezen vezet be új tevékenységet, sokszor mereven ragaszkodik más korábban bejáratott viselkedésmintáihoz. Ez egyfajta beszűkülést eredményez. Pld egy gyerek számára az iskolába vezető út lehet ilyen. Egyes autisták, ha másfelé kell menni valamiért, pánik ill. dührohamot kapnak, annyira szoronganak az ismeretlen helyzetektől. Kevésbé súlyos esetben is megfigyelhetők sztereotip viselkedések. Pld. a lányom játéka elég sablonos, évek óta ugyanarra a sémára épül és ebből nagyon nehéz kizökkenteni. Minél fáradtabb az idegrendszere, annál inkább visszanyúl a jól bejáratott sémákhoz.

A rugalmasság hiányát egyébként sokszor összekeverik az előre kiszámíthatósággal. Ez utóbbi fontosabb az autisták számára. Tehát ha a soron következő programot, tevékenységet jól kiszámíthatóvá tesszük, az autisták képesek a terven változtatni. Ezzel egyébként meg is előzhető sok szorongás és annak következményei, azaz a düh vagy pánikrohamok.

A fentiekhez sokszor járul még eltérő érzékelés is, ami az érzékszervek alul, vagy túlműködését jelenti és eredményezhet olyan viselkedésproblémákat, melyeket kívülállóként a megfelelő ismeretek hiányában szinte lehetetlen helyesen értelmezni. Például bizonyos ételekkel szembeni rossz érzés, ami jelentkezhet az étel színével, állagával kapcsolatban, esetleg olyan ruhák viselésének elkerülése, melyeknek tapintása a viselője számára kellemetlen. Sok autistánál tapasztalható hangokkal szembeni túl vagy alul érzékelés. A gyakorlatban az ilyen gyermeknél az a gondolat is felmerül, hogy nem jól hall, mert nem figyel, ha pl. szólnak hozzá, míg más hangokkal szemben kifejezetten érzékenynek tűnhet, pl. beszalad a másik szobából, ha meghallja a kedvenc reklámját vagy apróbb neszekre is felfigyel. Összességében is jellemző a túl sok inger és azok szűrésének a hiánya, ami nagy feszültséget okoz az autistákban. Tehát nem úgy különíti el a fontos és nem fontos dolgokat egymástól, mint egy átlag ember, hanem hajlamos minden apró részletet ugyanolyan súllyal érzékelni, mint az adott szituációban éppen fontosabb dolgokat.

Az autisták kevésbé látnak át egész helyzeteket és azok jelentését, sokkal inkább részletekben észlelik a világot. A koherencia teremtő képességük igen gyenge, az összefüggéseken nehezen vagy nem látják át. A lényeget sokszor nem tudják megragadni. Elvesznek a részletekben. Továbbá erős hátrány tud lenni, hogy felerősödnek olyan ingerek, amik adott helyzetben teljesen lényegtelenek. Emiatt sokszor úgy érezhetik, felfordul a világ körülöttük. Pld. a kisfiam 2 évesen a boltban egyetlen érdekes élelmiszer vagy játék iránt nem érdeklődött, viszont szenvedélyesen fixálta a szupermarket légelszívójának nyílását az egész bevásárlás időtartama alatt.

Szokatlan, sztereotip, repetitiv viselkedések, mozgásformák is jellemzőek a súlyosabb autistákra. Lehet ez a repkdő kézmozdulattól a szemforgatásig mindenféle öningerlés, mely azt a célt szolgálja, hogy a külvilág ingereit kizárja az érintett. Sok autista, amikor már sok neki a külső ingerekből és elfáradt, befelé kezd el figyelni és pld ugyanazt a dallamot dúdolja vagy ringatja magát előre-hátra.

További nehézség, hogy az autizmust nem lehet egy vérvétellel vagy bármilyen más eszközzel fekete-fehéren diagnosztizálni. A diagnózis alapvetően a viselkedés megfigyelésén alapszik, ezért is olyan nehéz. Pont egy gyermek társas viselkedését nemigen lehet egy 20 perces szakrendelőben végzett vizsgálat során megfigyelni. Továbbá nehezíti a helyzetet, hogy minden autista más, a fenti eltéréseken túl az egyének személyisége színes palettát mutat,ezért az autizmus rendkívül sokszínű és változatos formában megjelenő állapot.


Tévhitek és korrekciójuk


Sajnos még manapság is azt hiszik sokan, hogy az autista olyan, mint „Rainman”. A film főszereplője remekül alakít egy súlyosan autista embert. Azonban az autizmus egy spektrumzavar, nemcsak minden eset más és más formában nyilvánul meg, de a megjelenés erőssége is különböző. A legsúlyosabb autisták a kenneri autisták (talán Rainman ilyesféle). A leggyengébben érintettek az ún „magasan funkcionáló” autisták, akik a legjobban tudnak beilleszkedni a társadalomba és sok sok fejlesztés után akár önálló életre is képesek. Az Asperger szindrómások legtöbbször a nagyon furcsa viselkedésű zsenik, de nem minden esetben van kiemelkedő részképességük neki sem. A szomorú valóság az, hogy az autisták 70% valamilyen szinten értelmi fogyatékosnak IS minősül. Persze kérdés, mi az, hogy értelmi fogyatékos, mert ezt IQ tesztekkel mérik és ha valakinek pont az agya működik másként, akkor nem mérhető olyan eszközökkel, mint mások ... tehát ez valami olyasmit jelent, hogy „nem úgy működik, mint mások” és ezért „mások is másnak látják, értékelik”, ... ami egy sor következménnyel jár. Továbbá az autisták többségének rengeteg más problémája is van, pont azért, mert valami másként van összedrótozva az agyukban. Sokan hyperaktívak is, figyelemzavarosak is, talán epilepsziások, másoknál Tourette szindrómával párosul az autizmus, mint pld az én fiam esetén.

Egyik tévhit, hogy minden autista zseni.

Az autista emberekre jellemző az egyenetlen képességprofil, vagyis az, hogy míg bizonyos területeken jól, vagy akár kimagaslóan teljesítenek, más területeken nem érik el a koruknak megfelelő fejlettséget. Az autizmusnak ez a jellemzője az alapja annak a tévhitnek, hogy minden autista ember zseni. Ez a félreértés abból is fakadhat, hogy az őket érdeklő kevés témában olyan nagyon képesek elmerülni, hogy arról mindent tudnak és ez első pillantásra félreérthető. Tehát lehet, hogy egy területen azért tűnik zseninek valaki, mert rengeteget foglalkozik ezzel, de alapvetően nincs veleszületett tehetsége hozzá. Itt nagyon észnél kell lenni, mert sokszor az autizmushoz társuló kimagasló tudásnak nincs funkciója. Mit lehet azzal kezdeni, ha az összes villamos összes áramszedőjéről tudunk mindent? Nem sokat, de el lehet ezt tolni olyan irányba, hogy ebből egy funkcionálisan használható tudás legyen.

Ismerek pld. olyan autista kisfiút, aki 3 éves kora óta a kukásautókat tanulmányozza és minden kukásautókról szóló statisztikát fejből tud. Cserébe fogalma sincs más dolgokról, amik kortársait érdeklik.

Általánosságban elmondható, hogy az autisták kimagasló képességűek a mechanikus memóriához kapcsolódó tudásokban, de előfordul zenei, rajz- vagy számolási tehetség is.

Egy másik tévhit, hogy au autisták nem veszik fel a szemkontaktust.

Csak egyes autisták nem veszik fel a szemkontaktust. Ennek oka az, hogy oly sok inger éri őket, hogy nem tudnak egyszerre arra is figyelni, hogy néznek valakit és hallgatják is és meg is értsék, amit mond és még a sok száz háttérben zajló, mások számára lényegtelen ingerre. Ezért megpróbálják kizárni azokat az ingereket, amelyek zavarók számukra.

Szintén tévhit, hogy az autisták nem tűrik az érintést

Nem az érintéssel van bajuk, hanem azzal, hogy ha valami kiszámíthatatlan. Ha váratlanul lép vagy hatol bele valaki az aurájukba, azt értelmezhetik egyfajta erőszakosságnak, túlingerlésnek, mely idegességet, akár dührohamot is kiválthat belőlük. De a megfelelő időben és helyen történő ölelés, simogatás nagyon is jól esik nekik és fakad is belőlük. Az én gyerekeim például kifejezetten szeretik a simogatást és bújnak, hogy közeli testi kontaktusba kerüljenek. Kérik a simogatást, de olyan módon, ahogyan az nekik megfelel. Itt is igaz az érzékszervi, azaz eben az esetben a bőr túlérzékenysége, melynek következtében az ujjamon lévő legkisebb sérülést is észrevesznek simogatáskor, mert az más, mint eddig.

Tévhit az is, hogy az autisták nem éreznek.

Az autisták pont hogy nagyon is éreznek. Érzik önmagukat és másokat is, csak mivel az érzelmek birodalma nehezen dekódolható számukra, így ha nem tanítjuk őket azok nevesítésére, kifejezésére, akkor nem tudnak a sok felgyülemlő érzelemmel mit kezdeni.

Az én külön elméletem, megfigyelésem, hogy oly annyira érzékenyek, pontosan tudják mi zajlik a másik emberben energetikai szinten. Az én fiam szinte gondolatolvasó és pontosan érzi, ki mit milyen szándékkal mond. Nemcsak a szavakat érti, hanem a mögöttes szándék energiáját is befogadja, pedig a kettő önmagában is sokszor ellentétes üzenetet hordoz. Képzeljük csak el, mindenkibe ilyen szinten bele látnánk, milyen sok üzenetet kapnánk percenként a külvilágból! Ráadásul az autisták mindenre emlékeznek, hihetetlen jó a memóriájuk! És mivel ez olyan sok inger, hogy a megemésztésére meg idő nincs, amikor elfáradnak, bezárkóznak, befelé fordulnak, hogy az ingereket kikapcsolják, feldolgozzák. Ezért is az elnevezés: „autista”, tehát aki maga felé fordul.

Tévhit, hogy ők egy másik világban élnek.

Ugyanabban a világban élnek, mint mi, csak másfajta szemüvegen keresztül nézik azt.

Ahhoz, hogy a társas világban jól működjünk, kellenek bizonyos kognitív képességek. Ezek egy átlag ember számára természetes módon alakulnak ki azáltal, hogy leutánozzuk embertársainkat. Az egyik ilyen kognitív kapacitásunk, hogy az átlag társas helyzetekben nagyjából olvasni tudjuk, mi lehet a másik szándéka. Tudjuk, hogy Tomi azért kiabál mert mérges, főleg ha az előzményeket is ismerjük. Ha legközelebb is hasonló helyzet alakul ki, előre fogjuk tudni, hogy Tomi mérges lesz és kiabálni fog. Nem látunk a jövőbe, de hozzávetőlegesen be tudjuk jósolni a magatartását, ez tehát nem tölt el minket bizonytalansággal, szorongással. Mindezt ösztönösen és többnyire könnyedén tesszük. És pont ez a képesség hiányzik vagy legalábbis gyengébb az autistáknál. Emiatt nem tudják értelmezni a másik viselkedését sem, sokszor félreértik azt és ez rengeteg szorongás forrása, hiszen úgy tűnik számukra, előre nem kiszámítható módon történnek a dolgok.

Az sem igaz, hogy nincs humorérzékük.

Ha szóviccek értése a humor, akkor az autisták azokat tényleg nem érik, hiszen mindent szó szerint értenek. Viszont a kifinomult humort, amelyben nincs rossz szándék, senkit nem nevetnek ki, azt nagyon is értik az autisták. Sőt! Az asszociatív dolgokban kifejezetten ügyesek. A lányom 6 évesen meglátta a garázsban a vállkaszát és spontán elkezdte énekelni, hogy „Vállkasza Péter, jó reggelt”.

Itt szeretném megjegyezni, sőt hangsúlyozni, hogy, bár erről sehol nem olvastam, saját gyerekeimen megfigyeltem, hogy kifejezetten jóindulatúak és nem tudnak mit kezdeni a negatív háttérszándékkal, pld azzal ha kinevetik őket, vagy gúnyolják. A lányomat még a csúnya beszéd is irritálja. És ugyan nem ösztönzöm ilyesmire, amikor egyszer már nagyon elegem volt belőle, hogy az iskolában pellengérre állítják és csúfolják és ő nem tudja magát megvédeni, azt találtam neki tanácsolni, hogy „mondd te is azt, hogy hülye”!. Erre ő döbbentem azt válaszolta: „de anya, én nem akarok ilyet mondani senkinek, én nem akarok senkit bántani”. Nagyon elszégyelltem magam.

Miért van egyre több autista ?

Ugyan a statisztikák és a mérési módszerek is országonként eltérőek, Magyarországon minden 100. ember valamilyen mértékben autista és akkor még a családtagokat nem számoltuk bele!

Igazából senki nem tudja biztosan, miért van egyre több autista. Különféle irányzatok vannak és elméletek, de egyik sem nyert ezidáig bizonyítást. Az egyik elmélet, miszerint ez egy genetikai elváltozás rögtön meg is cáfolható azzal, hogy a genetika lassan változik, akkor hogyan lehetséges, hogy az 1990-es évek óta ugrásszerűen megsokszorozódott a számuk ?

Beszélnek a környezeti hatásokól is, de azok meg ugye mindenkit érintenek, akkor miért csak egyik-másik ember autista? És miért nem pont azok, akik jobban ki vannak téve a környezeti hatásoknak ? Sokan a túl korán és túl sok már rég nem is létező betegségek ellen adott oltásokat teszik felelőssé az autizmusért, de ez az elmélet sem nyert bizonyítást.

Érdekes összefüggés, hogy a fejlettebb jólétii országokban (USA, Kanada, Svédország, Anglia, Japán) a legmagasabb az autisták száma. Ugyanakkor itt is óvatosnak kell lenni az adatok értelmezésével, mert ezeben az országokban az egészségügy is fejlettebb és így automatikusan több autistát diagnosztizálnak, regisztrálnak, fejlesztenek.

Környezeti hatások alatt nemcsak a szennyeződést, a globális felmelegedést kel érteni, hanem a táplálkozási szokások megváltozását. Sokan a túlzott szénhidrátfogyasztás ellentéteként a drasztikus szénhidrát, tejtertmék és gluténmentes diétákra esküsznek, melyek az autisták kb 50%-ánál eredményt is hoz, de valószínűleg nem azért mert az autizmust „gyógyítja”, hanem azért mert feltehetőleg az autizmus mellett egy ún. áteresztő bél szindróma is jelen van, amit a diéta viszont hatékonyan gyógyít. Ez az én privát elméletem, mert mi abba az 50%-ba tartozunk, akinél a drasztikus diéta eredménytelennek bizonyult.

Hallottam egy olyan elméletről is, hogy pont a 90-es években kezdtek el egy olyan növényvédő szert használni (glifozát), mely segíti a gabona érését és száradását, hogy az aratás után ne rohadjon be. Ez segítette a gabona tömegtermelés hatékonyságát fokozni. Sokan azt mondják, ez a szer egy lassú idegméreg, mely közvetlenül kapcsolható az autizmus és egyéb idegrendszeri problémák hirtelen megsokszorozódásához (pld. ADHD vagy akár az Alzheimer kór).




0 views

Kapcsolat

Tel: +36202121111

© 2019 by Dóra Lohonyai. Proudly created with Wix.com

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now