Kapcsolat

Tel: +36202121111

© 2019 by Dóra Lohonyai. Proudly created with Wix.com

Search

India feeling

Updated: Mar 17

Tegnap volt egy éve, hogy hazatértünk Indiából. Fél év után. Karmaváltás után. Életre szóló, jellemformáló élmények után. Egyedül három gyerekkel és az autizmussal.


Pont egy év telt el és mennyi minden történt azóta! Gyökerestül felfordult velünk a világ, annyi új lehetőség nyílt korábban beszűkült kis valóságunkban. Mégis, szombat óta, amióta bejelentették, hogy bezárnak az iskolák, kísértetiesen hasonlít az életérzésem az indiaihoz. És nem azért, mert se húst, se WC papírt nem lehet kapni és mert egyedül vagyok itthon elszigetelve a világtól és tanítom a három nagyon más igényű gyerekemet ...


India is egy ilyen extrém helyzet volt számunkra, mint ez a mostani. Ugyanígy nem tudtuk, hová megyünk, mire számíthatunk. Teljes bizonytalanság. Teljes magamra hagyatottság. Ugyanígy bármely szúnyogtól dengue lázat lehetett (volna) kapni, minden zöldségtől férget és súlyos hasmenést, az udvaron lévő kertben bármely este kobra marhatta (volna) meg az önfeledten játszadozó gyerekeimet és a teraszunkon lakó majmok is maradandó sérüléseket okozhattak (volna) elfertőződő harapásukkal. A kikerülhetetlen barna színű férges csapvízről nem is beszélve, ami fogmosáskor, fürdéskor csak a szánkba került és az értelmi sérült fiam vagy megértette vagy nem, de még a többi gyerekem részéről is igen negy tudatosságot igényelt, hogy véletlenül se nyeljék le. Mindenki a sok nők elleni erőszakról beszél, ha India szóba kerül és folyton azzal ijesztgettek, hogy mi lesz, ha eltűnik egy gyerekem?


A félelem az életem mindennapos részévé vált és ennek köszönhetően szembesülhettem a sok arcával, megjelenési formájával. Eldönthettem, hagyom-e, hogy kínozzanak és áldozattá válok, vagy megbarátkozom velük. Rájöttem, amitől félünk, értünk van. Oda kell menni, megszaglászni, megvizsgálni, megismerni, rácsodálkozni ... és megszelídíteni. És hálát adni neki, hogy megóvott valamitől. Aztán békében együtt lefeküdni aludni, egy ágyban a sötét „ellenséggel”. Reggelre hűlt helye volt, helyére napsütötte, papagájricsajos felszabadulás érzés lépett.


Aki rutinos utazó, mint én, megtanult már együtt élni a váratlan helyzetekkel és bizonytalansággal, sőt, talán még kifejezetten élvezi is az ezzel járó adrenalint, probléma megoldást, döntéshelyzeteket, jelen pillanatban levést. Indiában szinte végig ilyen kiélezett helyzetben voltunk, voltam. Semmi nem terv szerint alakult, mindig úgy tűnt, nem alakul sehogy, de végül csodával határos módon mégis megoldódott. Amikor elengedtem az akarást. Amikor átengedtem magam az életnek. Amikor rábíztam magam az Istenre. Akkor mindig megtörtént: megoldódott a helyzet, nem várt módon, de még jobban, mint ahogy én oldottam volna meg. Ez nem azt jelenti, hogy hátradőltem és nem cselekedtem, sőt! Csak teljes lelki békében, összhangban a világgal, áramolva, nem erőltetve. Mint egy jó táncos. Aki ugyan megtanulta a lépéseket, mégis átszellemülve lépked, egy égi koreográfia szerint.


Ilyen volt, amikor Bangalore-ban vasárnap még úgy tűnt, nincs lakásunk és ha hétfőn nem tudunk az idegenrendészetnél bejelentkezni, kiutasítanak az országból és hiába reménykedtünk karmaváltásban, hamar véget ér a csoda. Hétfőre lett lakásunk, jobb a vártnál, még közelebb a templomhoz, ahová minden nap járnunk kellett és egy nap alatt rendeztem be (ilyet tervezni nem lehet!). De ilyen volt az is, amikor a lányom életveszélyes állapotban kórházba került és ott kellett hagynom éjszakára egyedül, egy idegen indiai kórházban, mert a két fiammal nem maradhattunk ott. Azt hittem, a szívem szakadt meg, mit teszek szegény gyerekkel, aki másnap vígan rendelgette angolul a fagyit (a masalás kaja túl csípős volt neki) és azóta is büszke rá, hogy helyt állt a nehéz helyzetben, egyedül.


Mindig jó kapcsolatom volt Istennel, de ezekben a pillanatokban még mélyebben éreztem őt. Minél elhagyatottabb voltam az emberek által, minél magányosabb voltam a gondjaimmal, annál erőteljesebben éreztem az ő jelenlétét, hallottam az ő hangját, aki mindvégig ott volt és azt mondta: minden rendben lesz! Ez egy nagyon mély, megnyugvást adó érzést adott, mely legjobban ahhoz hasonlított számomra, amikor gyerekkoromban átadhattam az irányítást a felnőtteknek, akik mindenre tudták a megoldást.


A mai napon a Lidl-ben vásárolva döbbenten éreztem a szinte vágható feszültséget a levegőben, mégsem járt ez együtt a szokásos türelmetlen tulakodással. A csendesen magukba zárkózó, fegyelmezetten elgondolkodó és hatékonyan cselekvő emberek sokkal előzékenyebbek és együtt érzőbbek, összességében sokkal emberibbek voltak, mint korábban. Ez is a sorsukat bölcs és türelmes alázattal kiváró indiaiakra emlékeztetett, kik a tömegben és a dugóban pont így viselkedtek.


A bizonytalanság egy bizonyos fokig kaland és szórakoztat, egy szinten túl pedig formál minket - ha erre nyitottak vagyunk. Pont, mint a jelen helyzet. Pont, mint India számunkra. Lehet, hogy több korlátozással jár, mint amiennyit szívesen elviselünk, de vegyük észre, hogy amikor becsukódnak az ajtók és befelé fordulunk és minden olyan szűkösnek és lehetetlennek tűnik... Na, ilyenkor nyílnak meg olyan lehetőségek, amiket eddig nem vettünk észre, ilyenkor kapunk egy igazi esélyt, hogy a belső tágasságot észrevegyük.


Mi India óta élvezzük az ivóvizet a csapban, az európai biztonságot, a választékot a boltban, a tisztaságot a környezetünkben és az autó kényelmét, de már tudjuk, hogy nincs szükségünk minderre feltétlenül. Kíváncsi nyitottsággal nézünk elébe az újabb tanításnak.


96 views
This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now