Search

Hév miko jő?

Kende 5 éves koráig nem beszélt. Az autistáknál általános jelenség a megkésett beszédfejlődés. Kétévesen csak és kizárólag a saját maga által kitalált szavakat volt hajlandó használni. Ezek a „gilga” és a „tapta” voltak. Gyűjtőfogalmak. A „gilga” torony, templom és harang volt, vagy bármi, aminek a hangja arra emlékeztet. A „tapta” pedig olyan jármű, ami neki nagyon tetszett: repülő, traktor, markoló. Ezekhez az elnevezésekhez makacsul ragaszkodott és ahányszor csak másként mondtuk, „nézd, repülő!”, ő egész idegesen javítani kezdte: „taptaaaa!!!!!”.


Nagyon nehéz volt kitalálni, mit is szeretne a nem beszélő, ámde annál türelmetlenebb gyerekem, akit nyilván már frusztrált, hogy nem tudja magát kifejezni. Ha enni akart egy Túró Rudit, megfogta a kezem és kinyitotta vele a hűtőt. Ez is jellegzetesen autista dolog: valaki más kezével végrehajtatni a mi akaratunkat. Ha nem voltam elég szemfüles és nem találtam ki azonnal, hogy ő pontosan mire is vágyott és mondjuk Túró Rudi helyett tejszeletet adtam, éktelen dühvel reagált, rúgott, harapott, mint egy megkergült kisállat. Akkoriban tovább nehezítette a helyzetemet, hogy, bár folyton csak orvosokhoz hordtam, még magunk sem tudtuk, miért ilyen ez a gyerek, nemhogy a környezetünk. Természetesen mindenkinek volt egy jó tanácsa, miért nem beszél még. „Próbálja csak meg anyuka, hogy nem találja ki a gondolatát, rögtön elkezd majd beszélni!”. Próbáltam én mindent, de ez a gyerek bizony nem lustaságból nem szólalt meg, hisz annyira mondta volna már ...


Sose felejtem el, vagy hároméves lehetett, amikor fél évig minden nap azt játszottuk, teherautóra pakoljuk az almát és mondom neki: „al-ma”, „al-ma”, „al-ma”. Már a kistesója is mondogatta, annyira segíteni akart: „al-ma”, „al-ma”. De hiába.


Végül sikerült egy budapesti logopédiai óvodába bejuttatni, ahol a beszédindításnak köszönhetően elkezdett fokozatosan beszélni. Még sokáig nyelvtanilag hibásan és különös kiejtéssel, de mi már nagyon boldogok voltunk ettől is. Minden szó egy mérföldkő volt. Mai napig nemigen használ névelőt és összetett mondatokat és furcsán artikulál, pedig időközben 10 éves is elmúlt, mégis bonyolultabb dolgokat nehezen fejez ki.




Amikor Szentendréről a budapesti logopédiai fejlesztő óviba vittem, a sokszor hosszú úton (reggelente dugó volt) folyton azt kérdezte, amint a HÉV sín mellett elhaladtunk: „HÉV miko jő?”. Igyekeztem megnyugtatni: „mindjárt jön”. Aztán ő megint rákérdezett: „HÉV miko jő?”. Mondom: „1 perc múlva, figyeld csak!”. De ő csak türelmetlenebb lett ettől, egyre ingerültebben kérdezte ugyanazt ... „HÉV miko jő?!?!”. Én csak ismételgettem türelmesen, hogy „figyelj csak, nézd a sínt, mindjárt jön!” és közben imádkoztam, hogy jöjjön már egy istenadta HÉV!”. Még életemben ennyire nem vártam HÉV-et! Már igazán nem tudtam mit kitalálni, amikor percek óta ez ment, nekem a vezetésre kellett (volna) koncentrálnom, közben a gyerek egyre jobban rúgja hátulról a székem és kiabál idegességében, ... amikor végre meghallgattatott az imám és megjött a várva várt jármű: egy H-É-V!!! „Hurrá! Odanézz Kende! Itt a HÉV!”. A gyerek odanéz, észrevétlen nyugtázza a dolgot, mintegy mellékes eseményt és már kezd is újra türelmetlenkedni: „másik miko jő?!?”.




0 views

Kapcsolat

Tel: +36202121111

© 2019 by Dóra Lohonyai. Proudly created with Wix.com

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now