Search

Együttérzés

Azt mondják, az autisták nem tudnak együtt érezni. Én ezt megcáfolom. Két autistával élek együtt, saját tapasztalatból beszélek. Első látásra valóban blazírt arccal viselik a másokban érzéseket kiváltó külső eseményeket. Az arcuk nem, vagy csak kevésbé árulkodik undorról, örömről, fájdalomól, szomorúságról. Amikor azt mondom, most szomorú vagyok, ő azt válaszolja, ő most kutyát simogat. Elsőre úgy tűnik, nemhogy nem érez együtt, hanem még csak meg sem érti. Fújja a magáét, elbeszélünk egymás mellett. Pedig ő csak ugyanazt teszi velem, mint én ő vele, megosztja, mit csinál, mi történik vele. És ha jobban odafigyelek, szép lassan, kibontakozik a valóság is.

A múltkor (még a karantén előtt) az anyukám vigyázott a gyerekekre és hirtelen nagyon rosszul lett, hánynia kellett és görcsben rángott a hasa. Miközben hányt, a gyerekek ijedten nézték. Kende odament és többször megpuszilta hányás közben, az undor lehetősége még csak fel sem merült benne. Aztán megkérdezte, „ha te beteg leszel, velünk mi lesz?” Majd végül, mintegy vígasztalandó a nagymamáját, nagyvonalúan felajánlotta a saját maga számára legnagyobb ajándékot: „ha rosszul leszel éjjel, alhatsz velem!”

A minap Karsa és Kíra kitalálták, bunkert építenek a pincében székekből, matracokból, ágyneműből. Olyan jól sikerült, éjszaka is ott szerettek volna aludni. Megengedtem, csak aztán Kende megvétózta, mert ő nem tűri jól a változást, az szorongást kelt benne. De az is, hogy egyedül maradjon a szobájában éjszakára. Erre én mondtam, alhatnak mind a hárman együtt a bunkerben, ha Kendét rá tudják beszélni, de ha nem, nem fog működni. Karsa és Kíra dühösek lettek Kendére és őt hibáztatták, hogy kútba dőlt a tervük. Karsa üvöltve vádolta Kendét: „hülye gyerek! Most miattad nem tudunk a pincében bunkizni, mert te mindentől félsz!” Erre Kende csak ült és nézett maga elé, majd befelé. A belső csatornáját nézte. Vagy „telefonos” segítséget kért az égiektől. Mindenesetre nem a saját sérelmével foglalkozott, hogy őt most le-hülyegyerekezték. Egyszer csak felcsillan a szeme és megszólal: „anya, van egy ötletem! Én veled alszom! Akkor, ... akkor Karsa, Kíra tud bunkizni!”

Kende szinte minden nap magától felhívja a nagyszülőket és rutinosan, minden előzmény nélkül közli: „Szia! Jól vagyok!”. Ez fontos, átérzi, hogy pont erre kíváncsiak a nagyszülei.

Az állatok segítik az együttérzés kialakulását a gyerekekben, ezért Kendének van macskája. Minden este pontban 6 órakor megeteti magától, pedig nem ismeri az órát. Aztán egyik este elfelejtette és lefeküdt. Már majdnem elaludt, amikor mondom, ma elfelejtetted megetetni a cicát, de most már aludj, én megetetem. Épp akarom megetetni, amikor kipattan az ágyából és lejön: „le van ejtve (hogy) fáradt vagyok, megetetem, szeretem”.



0 views

Kapcsolat

Tel: +36202121111

© 2019 by Dóra Lohonyai. Proudly created with Wix.com

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now