Kapcsolat

Tel: +36202121111

© 2019 by Dóra Lohonyai. Proudly created with Wix.com

Search

Autista gyerekekkel utazni?

Miután fél évet töltöttem a gyermekeimmel Dél-Indiában egyedül és ez idő alatt nem keveset utaztunk Indián belül és Ázsia más országaiban is, joggal kérdezik tőlem egyre többen: de hát az autista gyerekeknek nem a megszokott környezetükre van szükségük?

Ezt a kérdést tette fel Jakupcsek Gabriella is a Jakupcsek Pluszban.

A válaszom: de az autistákra a rugalmatlan gondolkodás és a megszokásokhoz való ragaszkodás a jellemző. Így van ez az én gyerekeimmel is. De! De mihez is ragaszkodnak az autisták? Az én két autista gyermekem a megszokott külső környezeten túl sokkal inkább ragaszkodik a megszokott saját belső rutinjához, kis fejében meglévő sztereotíp forgatókönyvhöz, hogy mit hogyan, milyen sorrendben és mikor csinál, mit hogyan játszik. Olyan jól elvannak ők a maguk biztonságos belső világában, hogy nem is annyira számít számukra a külső környezet. Továbbá a külső biztonságot számukra a fix refereciapont jelenti, ami én vagyok, az anyjuk.

Mivel minden autista számára a világ egy túl sok ingert hordozó és ezért veszélyes és fárasztó hely, nem mindegy, mennyi inger éri őket. Sokkal kifinomultabbak az érzékszerveik, mint egy neurotipikus emberéi, ezért a mindennapi szagok, fények, hangok és textúrák folyamatos túlstimulálást eredményeznek náluk. Ezért fontosnak tartom, hogy anyaként, én, aki a legjobban ismerem a gyerekeimet, pontosan be tudjam lőni, milyen mértékben terhelhető, tehető ki az ingerküszöbük még egy újabb külső hatásnak. Én nem a hermetikus elzárás, hanem a határok finom feszegetésének a híve vagyok.

És hogy ez hogy néz ki a gyakorlatban? Mindent előre kell kommunikálni, elmondani, mikor mi és miért és hogyan fog történni. Amennyiben változás történik, akkor elmondjuk, most ez másként van, mint ahogy terveztük, ez nekünk sem könnyű, de nézzük csak, miért jobb ez, mint ami lett volna. Csak abból csinálunk ügyet, amiből érdemes és valljuk be, kevés dologból érdemes ... Amikor egy autista gyerek mégis dührohamot kap egy változástól (megjegyzem ez itthon ugyanúgy előfordulhat a négy fal között, azért, mert például elfogyott a Túró Rudi), akkor szépen megengedem neki, hogy kifejezze a dühét és megvárom míg elmúlik. Leginkább Kende szokott dührohamot kapni. Nincs 100%-os recept arra, mi hat rá ilyenkor, leginkább semmi, mert annyira befelé fordul és érzelmi állapotba kerül. Viszont ami leggyakrabban segít, az a humor. „Én átveszem most a sírást, te addig légyszi vidd ki a szemetet!” típusú felszólítás majdnem mindig hat. Itt is aranyszabály, hogy nem vonódok be, mert azzal elvesztem. Hidegvér és önkontroll. Mély lélegzetek. Nem kell mindent azonnal megoldani.

De hiszen az utazásban pont a spontaneitás és a szabadság a jó! Mondanák most sokan értetlenül, ezt nem lehet tervezni! Nem is kell. Persze három gyerekkel eleve nem lehet annyira spontánul menni, mint egyedül, ahol mindegy hol alszom, sőt legfeljebb aznap nem alszom. De elég előző nap megbeszélni, másnap mi fog történni és mennyi időt vesz majd igénybe az utazás, a gyaloglás és hol fogunk fürdeni. Az autistáknak a „Mikor lesz...?” és a „hol lesz...?” nagyon fontos. Szerencsére az én gyerekeim nagyon jól reagálnak arra, ha új helyen kell aludni (amíg együtt vagyunk), ha új járműre kell ülni (hiszen a járművek Kende kedvencei és a zötykölődés csupa játék), ha új természeti jelenséget lehet megnézni (hiszen mindenhol vannak lovak és traktorok, Kende és Kíra kedvencei). Természetesen számomra is sokkal fárasztóbb egy ilyen út, ahol nemcsak a gyerekekre nehezebb figyelni, mint a megszokott környezetben, de mindent nekem kell megszerveznem. Én úgy gondolom, hogy egy ilyen utazás élménye annyival többet ad még egy autista gyermeknek is, mint egy helyben ülős-napozós nyaralás, hogy megéri egy kicsit feszegetni a határokat.

Amit az autista nem tud, azt én kompenzálom: nagyon rugalmasan, spontánul és kreatívan kell helyzeteket és problémákat megoldani. Ezzel viszont példát is mutatok, melynek máris kezd látszani az eredménye, mert ahhoz képest, hogy autisták és korábban milyen mereven gondolkodtak a gyerekeim, mára már valóságos problémamegoldók! Nyáron egy izlandi faluban olyan bungalót béreltünk, ahol nem voltak alapvető főzőkellékek sem, pedig vacsorát kellett készíteni. A neurotipikus (azaz nem autista) fiam, amikor megkértem, két kis csészével szaladjon át a szomszédba olajért és sóért, azt mondta, ez nagyon ciki, anya. Erre Kíra, a 12 éves autista lányom fogta magát és vállalta a kihívást, angolul!




196 views
This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now