Search

A kis mester

A keleti kultúrákban sokaknak van szellemi mesterük. Ez nyugaton is egyre elterjedtebb. Én korábban nem éreztem szükségét ennek, hiszen, ha az ember elég nyitott szemmel jár, mindenkitől tanulhat, bárki tükrében szembesülhet önmagával, nem kell ehhez egy kijelölt személyt követni. De végül az élet mégis küldött nekem egy mestert, egyenesen házhoz jött: az én kis mesterem a fiam Kende. Bocsánat, mindegyik gyerekem az, de mivel Kende egy igazán végletes, extrém természetű gyerek és belőlem is a legszélsőségesebb érzelmeket hozza elő, ő tőle tanulom mégis a legtöbbet. Kende, künd, a táltos, akit felkentek, ezt jelenti.


Kiskorában semmibe vett, meg sem hallott, látott, hiszen elvolt a maga kis világában. A szeretetem fizikai megnyilvánulását, az ölelést és a puszit, a tutujgatást elutasította. Ezt anyaként nagyon nehéz volt megélni. Megtanultam hát nem magamra venni az elutasítást, hanem tiszteletben tartani azt. Rájöttem, neki másfajta szeretetre van szüksége és mindenkit úgy kell szeretni, ahogy az neki jó és nem úgy, ahogy nekem.

Öt éves koráig nem beszélt, viszont nagyon ideges lett, ha nem értettem, mit akart. Nemcsak gondolatolvasóvá kellett válnom (erre minden anya képes), hanem el kellett tűrnöm, hogy még én kapjak ki azért (szó szoros értelemben), mert ő nem tudta elmondani, mi a baja, mit szeretne. A saját tehetetlen frusztrációm mellett az övét kellett előtérbe helyezzem.

Neki köszönhetem, hogy legsötétebb sárkány-boszorkány énemmel is szembesülhettem, miközben a türelmet is tanulhattam. Kitartó makacsságával, mindent felülíró akaratosságával és erőszakosságával a végsőkig feszíti az emberek tűrőképességét és türelmét, oly annyira, hogy az már csak akkor volt elviselhető hosszú távon, ha teljesen átengedtem magamon, nem keresvén megoldást vagy kiutat egy helyzetből. Csak elengedem. Konstatálom, mi van, elfogadom és várok, pont, mint az a buddhista mondás, amire egyszer valakinek a wc-jében leltem rá: „Lélegezz, nem kell mindent azonnal megoldanod!”.

Megtanultam a részleteket észrevenni általa. Én ebben nem vagyok jó, nekem rálátásom van a dolgokra. Azelőtt a zenét is egyben hallottam, most már „színről színre”, azaz hangszerenként, hiszen ő minden hangszert külön kihall és évek óta kérdezgeti tőlem, melyik hangszer mi? Kénytelen voltam rájönni, hogy válaszolni tudjak. Erre kapok is bőven lehetőséget, mert minden számot zsinórban több százszor meghallgat, tehát meghallgatunk.

Kende, ellentétben a legtöbbünkkel, tud önmagán nevetni, pedig pontosan érzi a defektjeit, mégis, amikor őt vesszük célpontba humorral (nem gúnnyal!), akkor velünk nevet. Amikor már ötvenedszer köp le egy nap állatias ordítás közepette, van, hogy én is ordítok egy artikulálatlant. Ezen mindannyian jót nevetünk.

Van a fiamnak egy hetedik érzéke, amivel pont azt mondja, ami a legcikibb vagy amit legjobb lenne nem is mondani. Mindig arra kérdez rá, amit a legkevésbé szeretne valaki feltárni mások előtt. Így nagy bajban lennék, ha azon aggódnék, ki mit gondol vagy szól. Pontosan leleplezi azt, aki nem ellfogadással közelít felé és kegyetlen vég nélküli provokációnak veti alá. Aki viszont tiszta szívvel nyit, azt díjazza. Kende az én kis őszinteség radarom és egyben meg is szűri nekem az embereket. Mert akit kikészít, azt többet nem látjuk.

Megbocsátást is lehet tőle tanulni. Akármilyen dühös is tud adott pillanatban lenni valakire, 2 perc múltán nem haragszik. Ez a fogalom ismeretlen számára.

A zen buddhistáknak van olyan lelki gyakorlatuk, ahol hónapokig készítenek egy homokmandalát, amit, amint az elkészült, szét is rombolnak, hiszen nem az eredmény a fontos, hanem az odavezető út maga. A Kendével való tevékenykedés is pont ilyen. Azzal a különbséggel, hogy az eredményig el sem jutunk soha. Csak csináljuk. Például szögeket verünk egy darab fába. Ő ezt élvezi. Nekem még tanulnom kell.

125 views

Kapcsolat

Tel: +36202121111

© 2019 by Dóra Lohonyai. Proudly created with Wix.com

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now