Kapcsolat

Tel: +36202121111

© 2019 by Dóra Lohonyai. Proudly created with Wix.com

Search

A gyógyító macska halála

Tegnapelőtt megmérgezték a macskánkat. Nutella leginkább Kende fiam cicája volt és azért kapta, mert a macska gyógyító állat és az autistáknak kifejezetten empátiát tanít egy ilyen érzékeny lény. Magam is meglepődtem rajta, hogy az enyhén értelmi fogyatékos fiam, aki tízévesen folyton elfelejt fogat mosni és nem ismeri még az órát, minden nap pontban 6-kor magától megetette a cicáját. Sokat ölelgette és csapkodta, akaratlanul, hiszen tikkjei néha ilyen formában jelentkeznek. A macska ezt ugyan szenvedő arccal, mégis szeretettel tűrte.


Már hajnalban látszott, hogy Nutella nincs jól. Az amúgy életerős házicica éjszaka hányt és szenvedő hangon nyávogott, nem tudott egyenesen menni, dülöngélt és el-elesett. Nagyon megijedtünk. Mondtam a gyerekeknek, gyorsan készüljenek össze, visszük az állatkórházba. Ez egy igen váratlan helyzet volt még számomra is, nem, hogy egy autista gyermek számára, akinek mindenről előre kell tudnia. De Kende az ilyen eseményekre jól reagál, ha azokat megfelelően kommunikáljuk vele. Én folyton közlöm, mi következik, ő meg mindig visszakérdez, újra és újra: „macskát állatorvoshoz visszük? Meg fog halni?”.


A macskát leadtuk az állatkórházban, aztán irány az iskola. Mire délután mentem a gyerekekért a kis családias gyógypedagógiai intézményben már minden gyerek és tanár az ablakban várt: „mi van a cicátokkal?”, kérdezték egyszerre. Aztán közöltem a hírt: „sajnos nagyon szenvedett és el kellett altatni, már nem lehetett megmenteni”. A gyerekek hangosan kórusban ismételni kezdték a mondataimat, mintegy teljes természetességgel. Az egyetlen érzelem, ami látszott rajtuk, az izgatottság volt, hogy végre történt valami.


Aztán, ahogy telt a délután, Kende mindenkivel, akivel találkoztunk, szelekció nélkül közölte: „a cicánk meghalt, az iskolában elestem, jövő héten jön a Mikulás”, mintegy egyenlő súllyal.


Este eltemettük a macskát a kertben. A gyerekek is segítettek a dermedt téli földet kiásni, együtt csákányoztunk elemlámpával. Amikor a görcsbe merevedett kis testet kellett a földbe tenni, Kíra, az autista lányom volt az egyetlen vállalkozó. Gondolkodás nélkül megfogta a zsákot és ezzel együtt a kihűlt állatot is és belepottyantotta a gödörbe. Álltunk ott és néztük és megbizonyosodtunk felőle, hogy ez már nem a mi Nutellánk, aki minden este színházi performanszot adott nekünk elő a kölyökkutyánkkal, vacsora közbeni asztal körüli hangos kergetőzésükkel. Ez az élettelen valami, bár nyitva a szeme és a szája, már nem „burrog”, nem „berreg”, nem dorombol.


Azt hittem, sírni fogunk, de én már kisírtam magam napközben és a gyerekek meg még természetesen viszonyulnak a halálhoz, hiszen a jelenben vannak. A dermedt test látványa a gödörben és az a tény, hogy végül a két nappal korábban, pont a macska által megölt papagájt is mellé tettük, végül annyira morbiddá tette a helyzetet, hogy még nevettünk is.


Aztán megkérdeztem a gyerekeket, nem szomorúak-e. Azt mondták nem, ez az élet rendje! Karsa még hozzátette, mint egy kis buddhista bölcs, aki már életek óta teljesen tisztában van a lényünk valódi lényegével: én sem Karsa vagyok, csak Karsának hívnak!


Bejöttünk és vacsorát készítettem. Kende odajött hozzám a konyhába és azt kérdezte: „macska kanapén alszik?” (Kende nem használ névelőket, fölösleges!). Először felkaptam a fejem. Hát nem értette meg, hogy mi történt? Türelmesen elmagyaráztam, hogy nem, már nem él, ez azt jelenti, nem fog többé a kanapén sem aludni. Aztán 2 percre rá, azt kérdezte: „megetetem Nutellát?”. Visszakérdeztem: „hol van?”. Azt mondta: „meghalt”. De folytatta önmegnyugtató, napi rutinjához tartozó, szeretett cicájához kapcsolódó tevékenységeinek felsorolását. „Játszom Nutellával?”, „Nuti elbújt?”, „Macska ingerli kutyát?”. Benne ezek a mindennapi életünket tarkító események tovább élnek. Neki így hiányzik Nutella.


Kíra azóta többet foglalkozik a kölyökkutyájával, ő így értette meg a mulandóságot: az élőkre koncentrál.




704 views
This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now