Kapcsolat

Tel: +36202121111

© 2019 by Dóra Lohonyai. Proudly created with Wix.com

Search

Ratrak-szerelem, avagy síelés autista szemmel

Updated: Feb 29

Tízéves autista, enyhén értelmi fogyatékos és Tourette-szindrómás fiam, Kende, él-hal a sípályákat takarító ratrakokért. Minden haszonjárműért (bobcat, markoló, traktor ...) rajong, de mégis a ratrak a szíve csücske.


Ez az egész úgy kezdődött, hogy a gyerekek még egészen picik voltak, amikor először elvittük őket síelni. Nekem mindig is tetszett, ahogy az osztrákok a kétéves csemetéiket hóekében leküldik a pályán, ezzel egy életre magabiztos mozgáskultúrát adván nekik. Azt a mellékes tényt, hogy az én gyerekeim nem szokványosan fejlődnek, tudatos nagyvonalúsággal kihagytam a számításból. A határokat márpedig feszegetni kell, úgyhogy mi is síelünk.


Kíra, aki enyhén autista, nagyon nehezen találta meg a helyét a testében, ezért mozgása összerendezetlen, suta, bátortalan. A környezteti ingertömeg áradatra félénk testtartással, sokszor szorongásba átcsapó félelemmel reagál. Így a sebességet sem jól tolerálja. A havat viszont szereti, erre lehetett építeni. Ráadásul ő együttműködő autista, aki a szabályokat betartja és alapvetően szót fogad.


Kende ötéves lehetett, amikor először csoportos oktatásra írattuk be. Az egész kényelmetlen öltözködésnél és a kesztyűfelvételnél már elszakadt a cérnája, volt, hogy fél órát tartó dührohamot kapott és földhöz vagdosta a kesztyűt artikulálatlan üvöltések közepette és ütött, vágott, harapott, ahol csak lelt. Mégis, az, hogy a kisöccse nála ügyesebb, motiválta őt, hogy ne maradjon ki a hó-buliból. De leginkább a sípályát nap, mint nap rendbehozó ratrak bűvölte el teljesen. A ratrak a lánctalpas csodajármű, mely pontban 4 órakor indul minden nap és berreg is hozzá, meg sípol és világít! El lehet ennél nagyobb csodát képzelni? Így amikor már rajta volt az űrruha és a léc, nagy vidáman neki is lódult a völgynek, pont oda, ahol a ratrak parkolt, veszélyérzete akkor még nem volt, humorérzéke annál több. Így aztán ezzel a sí-völgynek rohanás mutatvánnyal alaposan meg is tréfálta a halálra rémült szüleit, síoktatót. Még aznap este közölte is ez utóbbi, így sajnos nem vállalhatja, ez nagyon veszélyes. Természetesen megértettem, mégis mellbe vágott, hogy megint egy akadály, megint az én fiam nem tud részt venni a csoportos tevékenységen, Istenem, milyen rossz lehet ez neki. Mit fogok neki holnap mondani, miért nem mehet a többiekkel? De mire reggel felkeltem, az oktató, aki ugyanolyan rosszul aludt az eset miatt, mint én, egy remek kreatív és nagy együttérzésről árulkodó ötlettel állt elő: ha szerzek egy kötelet és magamhoz kötöm a kis síugrót és vállalom, hogy a gyerekcsoporttal egész nap hóekézek, Kende is maradhat velük. Így lett is kötél egykettőre, velem pedig madarat lehetett fogatni, hogy a gyerek nem marad ki a jóból, lám mindenre van megoldás, mi az nekem, hogy naphosszat rogyasztott térddel kötélen rángatva követem a dührohamokat kapó kis csodabogarat?


Ekkor Kende még alig beszélt, hiszen megkésett beszédfejlődése miatt pont ötévesen kezdett el szavakat mondani. De a ratrakot, azt rögtön megjegyezte. A bálvány-jármű pontos adatait azonnal begyűjtötte a maga szintjén: Ratrak milyen színű? Ratrak hová megy? Ratrak mikor indul? Ratrak dolgozik már? Kérdezte vég nélkül az ablakban állva, a lelkesedéstől kiporosodott arccal (Kende nem használ névelőt, minek az?).


Azóta öt év telt el. A síoktatók elfogadták Kendét és türelmesen válaszolnak monotonul ismételt kérdéseire: „Ratrak mikor indul? Ratrak hol van? Ratrak miért nem indul? Hangos?” és az egész társaság osztja a fiam maradéktalan örömét, amikor a hótalpas jármű végre elindul! Ahogy nyiladozik az értelme, a maga ütemében, úgy finomodnak a kérdések is, tavaly már azt is megkérdezte, „ha nem indul, mi lesz?”, „ha aláesek, elüt?”, „vezetőnek van sluszkulcsa?”, „szólnak neki, ha 4 óra van, hogy induljon?”. Elképesztő, de idén, tízévesen, már az én kérdésemre is válaszolt (eddig kizárólagosan egyirányúan ő kérdezett, én válaszokat nem kaptam). Megkérdezem, miért szereti annyira a ratrakokat, mire azt mondta: „szép (a) hangja és jó nézni, (ahogy) megy (a) pályán”. Átütő erejű újdonságnak számít az is, hogy egyoldalú közlendőjével, melyet rajtaütés szerűen ad elő az embereknek („ratrak elindult már?!?”-ordítja hadarva in medias res), még kapcsolatot is teremtett több kedves síelőtárssal.


Minden évben, amikor bemondja a rádió, hogy havazás várható vagy Kende megtudja, hogy átmentünk az őszből a télbe, megkérdezi: Ratrak dolgozik már? Amikortól igen a válasz, minden nap többször is meg kell bizonyosodnia afelől, 4 óra van-e már, ratrak elindult-e már? És ha nem, mikor fog elindulni, mikor lesz 4 óra? Amikor kezd tavaszodni, szomorúan konstatálja, régi jó barátja, akivel annyira egy hullámhosszon vannak, lassan beáll a garázsba és nem dolgozik már.


Hát így szeret ő síelni.






47 views
This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now